Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kovách Imre

Hamvay Péter hvg360

Éppen az a vidéki új elit állhat a Tisza Párt előretörése mögött, amit a Fidesz nevelt ki

A társadalom felső harmada a butának tekintett falusi szegényekre hárítja a Fidesz negyedik kétharmadát, de óriásit téved: nem igaz, hogy a vidék a kormánypárt erős bázisa, annak minden társadalmi rétegben stabil szavazótábora van – mondja Kovách Imre szociológus, egy provokatív állításokkal teli, friss tanulmánykötet szerkesztője, és egyik szerzője. Minden, amit tudni lehet a mai magyar társadalomról, amely nem is olyan töredezett, mint gondolnánk.

Windisch Judit hvg360

Kovách Imre: Egyre többen igénylik, hogy ne szóljanak bele a dolgaikba

A politika iránt érdeklődő bejövő generáció kialakult ellenségképpel rendelkezik, és ez a Fidesz – mondta a hvg360-nak adott interjúban Kovách Imre szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont osztályvezető professzora, az MTA levelező tagja. Az elmúlt egy évben „hirtelen sokasággal" tűntek fel olyan kis szellemi körök, amelyek mást akarnak. De mire juthatnak egy olyan rendszerben, amely lényegéből fakadóan nem fogadja el az autonómiákat? Mit tart a cselekvést nem vállalók hisztijének? A Kovách Imrével készült interjú a társadalmi törésvonalakról és a lehetséges jövőről szóló cikksorozatunk második része.

Windisch Judit hvg360

Kovách Imre: A politikában nem lesz kevésbé izgalmas 2023, mint 2022 volt, és ez változások forrása is lehet

Lehet, hogy nőtt az elégedetlenkedők aránya, de nagy társadalmi változás nem történt, az emberek nem is pisszennek például az üzemanyag ársapkájának eltörlése miatt. Miért van ez így, mi okozhat repedéseket a NER-ben? Túlzás azt állítani, hogy hazugságban élünk? Erről beszélgettünk Kovách Imre szociológussal, a Társadalomtudományi Kutatóközpont osztályvezető professzorával, az MTA levelező tagjával.

Balla Györgyi hvg360

Megtaláltuk a politikai mesterművet a NER rendszerében

A NER elmúlt 10 éve elérte, hogy a legelesettebbek is beletörődjenek abba: a rendszer ilyen marad. Politikai képviselet hiányában és a kisebb településeken gyakorlatilag láthatatlan ellenzék miatt mást nem is igen tehetnek. A kulcs a hatalom identitáspolitikája, amely elhiteti az alul lévőkkel, hogy ők is a társadalom részei, mondja Kovách Imre szociológus. Interjú.

Windisch Judit Itthon

"Nagyon nagy az ár, amit a társadalom fizet"

Egy kezdetleges, konzervatív, jóléti rezsim kialakulásának vagyunk tanúi, amelynek alapvetése az egyenlőtlenségek elfogadása. A társadalmat rossz állapotában "fagyasztotta be" az Orbán-kormány, és túl nagy volt az ár, amit az emberek többsége fizetett ezért. Az oktatási rendszerben most sem zárkóznak fel a szegények, de arra a problémahalmazra, ami most jön, senki sem készült fel. Az Orbán-kormány társadalompolitikájának hatásáról beszélgettünk Kovách Imre és Czibere Ibolya szociológusokkal.

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

Harminc évig itt élt a török férfi, a hatóságok kiutasították, most pert nyert a magyar állam ellen Strasbourgban

Harminc évig itt élt a török férfi, a hatóságok kiutasították, most pert nyert a magyar állam ellen Strasbourgban

Nőnapi csokrokra 3,5 milliót költött Rogán minisztériuma, a Navracsics-tárca ugyanennyiért vett rejtjelező készüléket

Nőnapi csokrokra 3,5 milliót költött Rogán minisztériuma, a Navracsics-tárca ugyanennyiért vett rejtjelező készüléket

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Nem sok vidámságot ígér a Squid Game 3. évadának vériszamos előzetese

Nem sok vidámságot ígér a Squid Game 3. évadának vériszamos előzetese

Kína nyugalomra intette az egymásnak feszülő Indiát és Pakisztánt

Kína nyugalomra intette az egymásnak feszülő Indiát és Pakisztánt

Ruszin-Szendi Romulusz: Szánalmas a Honvédelmi Minisztérium próbálkozása arra, hogy befeketítsen

Ruszin-Szendi Romulusz: Szánalmas a Honvédelmi Minisztérium próbálkozása arra, hogy befeketítsen

ARD-kommentár: Ki akarhatja, hogy a szélsőségesek kormányozzanak? Sürgősen lépjen az új német kormány

ARD-kommentár: Ki akarhatja, hogy a szélsőségesek kormányozzanak? Sürgősen lépjen az új német kormány

A címlapról ajánljuk